hétfő

TAHITIAN NONI® Bioaktív Ital™ újdonságok Július 24-től Magyarországon is kaphatók!!!

Amikor kora tavasszal a TNI világkonferenciájáról elkezdtek érkezni a hírek az ott bejelentett csodálatos fejlesztésekről, fellelkesedtem, azután pedig csak legyintettem, mondván: "az USA-ban bejelentett változások általában egy-másfél év késéssel érkeztek el hozzánk, miért lenne ez épp most másként". 

Szóval erősen kételkedtem abban, hogy a közeljövőben lesz komoly változás a mi régiónkban is, és láss csodát, nem lett igaza kételkedő énemnek. A fejlesztések villámgyorsan elkezdtek megvalósulni nálunk is, csak kapkodtam a fejemet. 

Gyorsan rájöttem, hogy ez most olyan, mintha egy teljesen új cég jött volna létre, teljesen megújult koncepciókkal, oda kell  figyelni ám, de nagyon, mert "a vonat nem vár". Ez nem egy "ígérgetős", hanem egy "megvalósítós" cég, egyszerűen néhány rövid hónap alatt a március elején bevezetett újítások nálunk is teljes egészében bevezetésre kerültek.

Ennek a lépéssorozatnak utólsó lépésére tegnap került sor: a Tahitian Noni®Bioaktív italcsalád útnak indítására a régiónkban. Számtalan előnyt jelentenek ezek az újdonságok, abban, hogy még több emberrel meg tudjuk osztani a természet e csodás ajándékát.

Alább kicsit bővebben is bemutatom ezeket a változésokat.

Csomagolás. 

Az eddig megszokott és jól bevált üveg alapú csomagolás változott meg gyökerestől. Az üveg, mint csomagolóanyag kitűnően bevállt, de néhány tulajdonsága kezdi elavulttá tenni. 

  • Nehéz kezelhetőség (törékeny), ami miatt alaposan körül kell burkolni, hogy el ne törjön a szállítás során.
  • Üresen is elég szép súlyt képvisel. (megmértem, az üveg üresen 600 grammot nyom). 
  • Az újrahasznosítás meglehetősen költséges, emiatt elég nagy környezetterhelés.

Az egyik új csomagolóanyag (mert azonnal kettővel is előállt a TNI), az alumíniumból készült, különleges belső burkolattal ellátott flakon lett, amely gyakorlatilag törhetetlen és sokkal kevesebb helyen elfér, mint az azonos űrtartalmú üveg, üresen viszont alig van súlya. Az újrahasznosítása is sokkal könnyebben megoldható. A flakonok űrtartalma 750 ml. azaz háromnegyed liter, ennek előnyeire később térek ki.

A másik csomagolási mód egy, angolul "Quad" névre keresztelt, téglaalakú 4 literes tároló, egy csappal ellátva, hogy a hűtőbe helyezve kényelmesen tudj italt csapolni. A Quad is különleges belső burkolatot kapott, mint az Al flakon. Ez a burkolat úgy van kialakítva, hogy a folyadék ürülése során folyamatosan zsugorodik és így nem éri levegő a benne lévő TAHITIAN NONI™ Bioaktív Italt, tehát nem fog besűrűsödni. Azokra a családokra, gondoltak azzel a kiszereléssel, ahol többen is fogyasztják ezt a kitűnő italt.

Megjegyzés: azok számára, akik továbbra is ragaszkodnak az üveghez, ez a csomagolás is megmarad.

Kiszerelés űrtartalma

Az új csomagolóanyagoknak köszönhetően akkor sem fizetsz többet literenként, ha csak háromnegyed liter italt vásárolsz. 

Például üveges kiszerelésben egy liter 9.975 Ft., ha ugyanezt két db. félliteres flaskában veszed meg a literenkénti ár 11.750 Ft. 

A Quad-ba csomagolt ital (4 literes doboz),  literenként 9.375 Ft.-ba kerül, ugyanez alupalackban (háromnegyed liter)  9.967 Ft. egy literre vetítve, tehát alig van különbség. 

Nem tudod mi az a "QUAD"? A QUAD titkairól itt olvashatsz

Classic, Extra, Family, Pure - új Tahitian Noni®Bioaktív ital™ nevek

Szoktál pizzériába járni? Emlékszel-e hogy a étlapon miként vannak csoportosítva a pizzák? 

Emlékeztetlek ha megengeded. 

Először azok szerepelnek, melyeken kevesebb és olcsóbb feltétek vannak, később pedig a drágábbak. Mit gondolsz miért van ez így? Megmondom, azért hogy legyen választási lehetőséged, mennyit költesz aznap pizzára.

Hasonló meggondolás vezéralte a TNI-t is, mikor úgy döntött, hogy kibővíti a Tahitian Noni® Bioaktív ital™ választékot. Az osztályozásra az "iridoid" tartalom pontos mérhetősége ad lehetőséget. 

A Tahitian Noni® Bioaktív italokat™ az iridoid tartalmuk teszi kiemelkedővé és utánozhatatlanná.

Hadd mutatom be az új/régi családtagokat:

Original, ez valójában az eddigi Tahitian Noni™ Juice, az "eredeti".  Noni pürét, áfonyát és piros szőlőt tartalmaz. Közepesen igénybevett emberek számára.

Iridoid tartalma 30mg/60ml.

Quad-ban (4 lit) CAS ár 37.500 Ft. (emlékeztetőül ugyanez üvegben 39.900 Ft.)

Alupalackban (750 ml): 1 db 8.000 Ft., 2 db 15.300 Ft., 7.650 Ft./db), 4 db 29.900 Ft., 7.475 Ft./db.  

Extra, teljesen új fejlesztés, a morinda citrifolia (noni) pürén kívül még olajfa levél kivonatot tartalmaz, olyanoknak ajánlott akik nagyon intenzív, stresszes életet élnek. 

Iridoid tartalma kétszerese az Original-nak, 60mg/60ml.

Quad-ban 43.900 Ft., 10.975 Ft./lit),

Alupalackban (750 ml): 1x750 ml (11.200 Ft.), 2x750 ml (21.600 Ft, 10.800 Ft./db), 4x 750 ml (41.800 Ft., 10.450 Ft./db,)
  
Family két ízben, szőlő vagy mangó. Olyanok számára, akik csak fenn szeretnék tartani meglévő állapotukat. Kiemelkedően szerény áron kerül forgalomba.

Iridoid tartalom 15mg/60ml.

Quad-ban (21.500 Ft., 5.375 Ft./lit),

Alupalackban (750 ml): 1x750 ml (5.200 Ft.), 2x750 ml (10.000 Ft., 5.000 Ft./db), 4x750 ml (21.500 Ft., 4.725 Ft./db)

Pure, vagyis tiszta, nem tartalmaz semmilyen ízesítést. A tiszta morinda citrifolia pürén kívül noni levél tea van benne. Azok számára, akik tisztán kívánják fogyasztani, vagy saját gyümölcsel ízesiteni.

Iridoid tartalma a legmagasabb, 72mg/60ml.

1x500 ml (5.700 Ft.), 2x500 ml (11.100 Ft., 5.550 Ft./db), 4x500 ml (21.800 Ft., 5.450 Ft./db)

Ez utóbbi ital egy különleges kiszerelésben is kapható, un. "kóstoltató tasakban", melyek egyenként 15 milliliteresek, tízes csomagban 3.800 Ft.

Megjegyzés: a QV (minősülési pontérték) és a CV (jutalék elszámolási alap) értékeket az árlistán találod, melyet INNEN letölthetsz. Az árak a szállítási költséget nem tartalmazzák.

Ne feledd, ezek nem ígérgetések, ezek már hozzáférhető termékek a mi piacunkon is, sok más egyéb fejlesztéssel együtt.

Gyere, osszuk meg minél több emberrel ezt a titkot, ha kétségeid vannak miként fogj hozzá, jelentkezz, szívesen segítek. Ide írj: noniklub@gmail.com

A sikereidre:

János

skype: zaninjanos










vasárnap

Miért a Tahitian Noni juice?


Sokszor leírtam már, sokszor elmondtam személyes tapasztalataimat a juice-al, tizedik éve, hogy rendszeresen fogyasztom. Ha nem tapasztalnám jótékony hatását, már biztosan abbahagytam volna.

Rengeteg üveg TNJ ment keresztül a kezeimen, és jutott el a fogyasztókhoz. Ez a szám azért is magas, mert egy ideig, amíg nem volt iroda Budapesten, raktárt is üzemeltettem, melyben más vonalak forgalmazóit is kiszolgáltam.

Soha, de soha, senki sem hozott vissza egy üveget sem azzal, hogy bármilyen rossz hatást tapasztalt volna, vagy hogy romlott lett volna a juice. Annál több az olyan tapasztalat, hogy emberek hosszú évekig kitartóan fogyasztják még akkor is ha egy garast sem keresnek vele.

És vannak olyanok is, akik valami okból kifolyólag abbahagyják a fogyasztást (pl. elcsábulnak más termék felé), és azután egyszer csak újra megjelennek és kérnek egy üveggel, azután még egyel és így tovább.

Mit gondolsz, mi lehet ennek az oka? Lehet, hogy valóban megéri az árát? Lehet, hogy nem tudják mire költeni a pénzüket? Nem tudom, én mindenkinek jószívvel ajánlom a fogyasztást.

csütörtök

Nemcsak Tahitian Noni juice van a palettán. Hajápolás felsőfokon, hozzáférhető árakon



Ismer-e olyan személyt a környezetében, akinek problémái vannak a hajával – hullik, töredezett, ritka, és szívesen kipróbálna egy csúcsminőségű hajápolási terméket?

Tudja mi a gond a hagyományos samponokkal?


A hagyományos samponok a sérülés nélküli hajtisztítást és a fejbőr vegyi egyensúlyának megtartását ígérik, de sajnos ezek az ígéretek távol vannak az igazságtól. Annak érdekében, hogy gazdaságosan és hatékonyan tisztítsanak sok esetben tisztó agenseket tartalmaznak.

Szulfátokat, melyek megsérthetik a hámréteget, és megfosztják a fejbőrt a szükséges lipidektől.

Állati eredetű zsirsavakat, melyek kiváló táptalajt biztosítanak a baktériumoknak.

Ásványi olaj származékokat, pl. a propylen-glykolt, melyet hidratáló hatása miatt használják. A bőr nedvességtartalmának megőrzése ezzel az adalékkal úgy történik, hogy a propylen-glykol megakadályozza a nedvesség vagy a víz eltávozását azzal, hogy berekeszti a bőrt.

Mit gondol, használ ez a fejbőrnek?


Tucatszám vannak egyéb alkotóelemek, és a legtöbb közülük valamilyen módon károsítja a bőrön keresztül a szervezet. A teljes áttekintés nagyon hosszú lenne.

A TAHITIAN NONI samponok teljesen szulfátmentesek, nem tartalmaznak állati eredetű zsiradékokat sem pedig kőolajszármazkokat.

Minőségi noni juice lett kombinálva nagy tisztaságú kókusz sűrítménnyel, hogy gyengéd tisztítószert alkossanak a haj számára. Ezt a tisztítószert általában nem használják az ára és a készítés bonyolultsága miatt, a TNI azonban úgy gondolta, hogy a befektetés kifizetődik.

Még mielőtt észbekapna a haja vibráló, lágy és nagyszerű lesz.

A noni juice és a noni olaj ezekben a TAHITIAN NONI samponokban együtt működve hatnak a kókusz és a pálma kivonatokkal, avokádó olajjal, búza olajjal a haj gondozásában, felfrissítésében és helyrehozásában.

Adjon egy esélyt a hajának és a fejbőrének, próbálja ki ezt a különösen gazdaságos terméket, háromféle hajsampon és balzsam közül választhat:

  • Volumennövelő sampon és balzsam
  • Hidratáló sampon és balzsam
  • Regeneráló sampon

A samponok 350 a balzsamok 250 mililiteres kiszerelésben kaphatók, az összetevőkről és az árakról a www.tni.com/zanin weboldalon tájékozódhat. Az „Áruház” gombra kattintva válassza a „Hair care” menüpontot.


szombat

Noni - néhány szó egy növényről

A Morinda citrifolia nevű növénynek angolul Indian mulberry, németül Indischer Maulbeerstrauch, magyarul pedig citromlevelű buzérszeder a botanikai neve.


Ez a növény, amelyet Linné írt le először) mára a polinéziai nevén – Noni – vált világszerte ismertté.


A noni, ez a 6-8 méterre megnövő, hol cserje, hol inkább fa alakú növény az egész trópusi világban elterjedt. Átellenesen álló nagy levelei vannak, apró fehér, ötszirmú virágai szőlőfürtszerű csoportokban nőnek.


A gyümölcs (különösen kettévágva) nagyon hasonlít az eperfa termésére, csak jóval nagyobb. Éretten áttetszően fehéres-sárga, felülete dudoros, apró fekete magvai vannak.


A krumpli nagyságú gyümölcsnek rendkívül kellemetlen, (romlott sajtra emlékeztető) szaga van, egyes helyeken ezért sajtfa, sajtgyümölcs a neve.


A növény egész évben állandóan terem, mindig van rajta virág, de félérett és érett termés is. Egy kifejlett példány található a bécsi egyetemi füvészkertben.

péntek

Amerikai gyógyítók kijelentései a noniról

Dr. Betty J. Carter, orvos,Lutz, Florida

"Ez egy egyedülálló termék. Nagyon sok betegemnek segített. Mindenkinek nagyon ajanlanam."

Dr. Roger Soard,csontkovács; Winchester Bay, Oregon

"A TAHITIAN NONI ital mindenkinek ajanlott, aki aggódik az egészségéért. Nem egészen egy évig minden nap háromszor vagy négyszer ittam belőle. Nagyon sok előnyét tapasztaltam, és most nagyszerűen érzem magam. Aggódom az egészségemért, és bármit megtennék, hogy egészséges maradjak. Még akkor is megtartanám a TAHITIAN NONI.-t, ha Tahiti-re kellene költöznöm érte."

Dr. Steven Hall, családorvos; Seattle,Washington

"Pályafutásom alatt még soha nem láttam olyan terméket, amely annyi szituációban lenne annyira hatásos, mint a TAHITIAN NONI. ital. Ajánlom minden betegemnek, is mindenkinek, aki szeretné megőrizni az egészségét- Én imádom!"

Dr. Jim Marcoux, természetgyógyász, mozgásterapeuta, és táplálkozási szakértő; Livonia, IN"

Mint természetgyógyász több száz embernek mutattam be a TAHITIAN NONI. italt hihetetlenül látványos eredményekkel. A TAHITIAN NONI. ital csodálatosan működik együtt a testtel."

Dr. Wayne Cole, DO, masszőr, háziorvos; Providence, PA"

A TAHITIAN NONI. italtól én és a betegeim is egyaránt jobban érezzük magunkat. Nem telik el egy napom sem Noni niékül."

Dr. Jake Savage, PhD, mikrobiológus; Huntsville, AL"

Imádom a TAHITIAN NONI. italt. Egészen hihetetlen termék, és boldogan ajánlom mindenkinek.

vasárnap

Kinek és mennyi nonit érdemes fogyasztani 2/ 2 rész

Általában elmondhatjuk, hogy kb. hat hónapra van szükség ahhoz, hogy eldönthessük, érdemes-e fogyasztanunk.

Ha nem érzünk olyan mértékű változást, amekkorát szerettünk volna, akkor emeljük meg az adagunkat egy evőkanállal, és egy hétig ezt az emelt adagot fogyasszuk.

Mindaddig folytathatjuk az adat emelését, amíg kielégítőnek nem érezzük állapotunkat. (Napi 1 üvegnél többre csak extrém esetekben lehet valakinek szüksége.)

A 7. hónaptól fenntartó adagként, illetve megelőzési céllal történő fogyasztásnál csökkenthetjük az elfogyasztott mennyiséget, de a megfelelő eredmény eléréséhez akkor is legalább naponta egyszer rendszeresen érdemes fogyasztani belőle.

Sok ezer ember személyes tapasztalata és a feldolgozott adatok alapján állíthatjuk, hogy kevesebb, mint 2 %-ban fordulnak elő kisebb kellemetlenségek, pl. enyhe hasmenés, böfögés vagy enyhe hányinger jelentkezhet a noni fogyasztása során. Ilyenkor felezzük meg az adagot.


A noni fogyasztása sok ezer ember adatai alapján nagyon biztonságos, terhesek és szoptatós anyák is fogyaszthatják. A noni a GRAS-lista (Generally Recognized AsSafe - Hivatalosan Elismerten Biztonságos - a U.S. Food and Drog Administration és az Agricultural Department által nyilvántartott lista azokról a növényekről, amelyek nem tartalmaznak káros anyagokat) szerint hivatalosan bejegyzetten és nemzetközileg elismerten biztonságos.

Nyugodtan ihatjuk akkor is, ha gyógyszeres kezelésre szorulunk, de mindenképpen közöljük orvosunkkal, hogy nonit fogyasztunk. Ha még nem ismeri, adjunk neki egy ismertetőt vagy hívjuk meg egy előadásra.

Megjegyezzük, hogy állatoknak is adhatunk a noniból. Ha háziállatunk súlya 50 kg felett van, akkor felnőttekre vonatkozó adagot, ha ez alatt, akkor gyermekadagot kaphat.

Az állatok sokféle betegsége esetén segíthet a noni fogyasztása. Állatoknál is gyakoriak a fertőzések, a gyulladásos ízület, a sérülések, balesetek stb. Több ezer állat kezelésében szerzett tapasztalatok alapján állítható, hogy az állatok 90 %-a nagyon jól reagál a noni adagolásra.

Az állatok betegségeinél is elsősorban a noni fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő, immunrendszert erősítő hatása járul hozzá az állapot javulásához.

csütörtök

Kinek és mennyi nonit érdemes fogyasztani 2/1 rész


Tekintettel arra, hogy az érett gyümölcs nagyon keserű és nagyon kellemetlen szagú, elsőként a könnyebben szállítható, tárolható és forgalmazható kapszula gyártásával kísérleteztek, a vizsgálatokból azonban kiderült, hogy a művelet során a noni legértékesebb hatóanyagai elvesznek. Így a noni inkább ital formájában kapható.

Összetételében nagyon sok, a szervezet számára értékes alkotórész fordul elő, vannak benne enzimek, vitaminok, nyomelemek és ásványi anyagok is.

Nagyon kedvező összetételénél fogva szinte mindenkinek használ. Akik egészségesek, nagyobb energiára tehetnek szert és megelőzési céllal érdemes fogyasztaniuk a noniból készült italt.


A noni fogyasztása nagyon biztonságosnak tekinthető. Kevesebb, mint 0,1 % (1000 emberből egy) azoknak a száma, akik allergiásak magára a noni gyümölcsre. Azt, hogy allergiásak vagyunk-e rá, egy három napig tartó próbával dönthetjük el: reggeli és vacsora előtt fogyasszunk el 1-1 teáskanál italt. Ha viszketés, csalánkiütés, asztmás lélegzés, arcdagadás jelentkezik, azonnal hagyjuk abba a noni fogyasztását.

A noni fogyasztásának abbahagyása után a tünetek kb. 24 óra után elmúlnak.

Ha nem vagyunk allergiásak a gyümölcsre, akkor a három napos próbaidő után következik egy 1 hónapig tartó un. feltöltési szakasz. Ebben az időszakban nagyobb adagot és naponta legalább két alkalommal célszerű fogyasztani. A gyermekeknek fele adag is elegendő.

A 2-6. hónapig ajánaltos folyamatosan fogyasztani és ebben időszakban az adag már csökkenthető, de mindenképpen ajánlott figyelni a szervezetünk válaszaira, hogy ki-ki maga eldönthesse, mekkora mennyiségre van szüksége ahhoz, hogy a kívánt hatást elérje.

A noni hatása sokszor nagyon gyors, vannak, akik már néhány nap vagy pár hét múlva érzékelik állapotuk javulását, míg másoknál a kedvező hatás csak néhány hónap múlva jelentkezik.



Kinek és mennyi nonit érdemes fogyasztani 2/2 rész

Szervezetünk bölcs - miként döntsd el kell-e neked a noni?

A régi kínaiak szerint a szervezetünk intelligens, ha helyesen tápláljuk és tisztítjuk, képes megőrizni, és bármilyen kedvezőtlen külső hatással szemben helyreállítani az egyensúlyát.

Olyan képességünkről van szó, amellyel együtt születtünk, és amelyet - szerencsére - nem is tudunk teljesen elfelejteni. Arra a belső hangra, megérző képességre gondolok, amely kritikus helyzetekben bármikor elérhető a számunkra.

Egyetlen feltétel van: figyeljünk befelé! Tételezzük fel, hogy a szervezetünk valóban bölcs, tudja, hogy mi az, ami kell neki, és mi az, ami nem, megérzi, hogy egy táplálék most éppen jól jön-e vagy ellenkezőleg, nem kívánatos belső egyensúlyunk szempontjából, ösztönösen "tudja", hogy az a valami a mostani aktuális állapotunkban inkább segít-e, inkább ártalmas, vagy pedig teljesen közömbös.

Ez a képesség jól megfigyelhetően működik gyermekekben és állatokban - önmagában bizonyítva, hogy nem kell ahhoz tudni egy készítmény hatásmechanizmusát vagy tudományos hátterét, hogy meg tudjuk állapítani, szükségünk van-e rá.

Mit jelent mindez a gyakorlatban?

Azt, hogy elsősorban saját személyes tapasztalatainkra kell támaszkodnunk, amikor egy táplálék-kiegészítő készítmény hatását értékeljük. Tehát: érdemes kipróbálni az előírások szerinti adagban és módon, majd figyelni, hogy milyen hatásokat tapasztalunk.

Hiába olvassuk vagy halljuk például, hogy valamilyen betegségben a nonifogyasztók 80 %-ánál javulást figyeltek meg, azt, hogy a mi szervezetünk a többség reakcióját mutatja-e, és az állapotunk javulni fog, vagy pedig a kisebbséghez tartozunk, és nem tapasztalunk változást, csakis és kizárólag személyes kipróbálással dönthetjük el.

A noni ártalmatlan, nyugodtan kísérletezhetünk vele. Itt Magyarországon is nagyon sokan ezt tettük. Miközben nagyon egyediek a hatások, hiszen minden szervezet más, nagy az esély arra, hogy életünk Legfontosabb táplálék-kiegészítő termékével találkoztunk.

Elegendő bizonyíték erre önmagában az is, hogy a világ első olyan cége, amely forgalomba hozta, saját műfajában versenytársait messze megelőzve, néhány röpke év alatt a világ leggyorsabban fejlődő vállalata lett.

hétfő

Néhány gyakran feltett kérdés a Tahitian Noni juice-val kapcsolatban


Mennyi ideig tartható el a Tahiti Noni juice?

Az ital semmiféle tartósítószert nem tartalmaz, mégis felbontatlanul 2,5-3 évig eltartható.

Ez a kiváló minőségű, speciális, újra felhasználható üvegnek, és a Tahiti Noni juice nagyon alaposan átgondolt ízesítésének és gyártási eljárásnak köszönhető. Az italt ugyanis olyan vörös bogyókkal ízesítették 11%-ban, mint az áfonya, piros szőlő, a szeder és a málna.

Ezek a vörös bogyók nemcsak jóízűek hanem természetes tartósítószert is tartalmaznak.

A felbontott Tahiti Noni ital is 6-12 hónapig eltartható, de ajánlott hűtőszekrényben tartani, ízének megőrzése érdekében.

Hogyan fogyasszuk a Tahiti Noni italt?

Fogyaszthatjuk önmagában, vagy bármely gyümölcslébe keverve. A maximális hatás érdekében étkezés előtt legalább fél órával, lassan kortyolgatva.

Mivel a Tahiti Noni folyadék, a benne lévő tápanyagok rendkívül jól felszívódnak. Hogy a gyors felszívódást elősegítsük, az italt tarthatjuk néhány pillanatig a szánkban, mielőtt lenyelnénk.

Mikor várható eredmény?

Ez természetesen minden ember esetében különböző. Némelyek azonnal érzik a különbséget, másoknál hosszabb ideig tart, amíg a Noni javulást hoz.

Azonban mindenkinek legalább 3 hónapig használnia kellene az italt, hogy minden területen ki tudja fejteni a hatását.

A fogyasztói statisztikák arra utalnak, hogy az emberek 25%-a 3 héten belül, 50%-a 3-8 héten belül, és a további 25% 8-12 hét alatt észlel javulást.

Mennyi Tahiti Noni italt fogyasszunk naponta?

Ez természetesen nagy mértékben függ életkorunktól és egészségi állapotunktól. Az első 3 hónap az un. feltöltő időszak, amikor szervezetünk telítődik a Noni hatóanyagaival.

Ekkor legalább napi 4 evőkanál (2 reggel, 2 este) Nonit fogyasszunk. Ha a fent említett mennyiség nem hozza meg a kívánt eredményt, növeljük az adagot háromnaponként egy evőkanállal, mindaddig, míg nem érezzük a pozitív hatást.

Ha elértük a kívánt eredményt, az adagot fokozatosan csökkenthetjük.

A három hónap utáni un. fenntartó dózis, napi 2 evőkanál. Azoknak, akik teljesen egészségesek és megelőzés céljából fogyasztják a Nonit, a feltöltés időszakában is elegendő a napi 2 evőkanál.

Van-e a Tahiti Noni italnak káros mellékhatása?

A Tahiti Noni ital természetes, rendkívül tiszta 100%-os gyümölcslé, melynek semmiféle káros mellékhatása nincs. Minden ember fogyaszthatja, aki gyümölcsöt ehet.

szombat

Még néhány apróság a nonival készült ételekről.

Az előzőekben bemutatott receptekben található Noni-mennyiség csak javaslat, egyéni szükségletek és ízlés szerint ennél több és kevesebb is lehet.

Az, hogy mennyi Noni kerül az ételbe, az attól függ, hogy mennyire illik a többi összetevőhöz, és hogy mennyire van szükség esetleg a Noni ízének palástolására. Általában adagonként 1 teás- vagy evőkanálnyi Nonit lehet az ételekbe tenni.

A juice-t főzés után add az ételhez! Így meg lehet őrizni a Noniban lévő hőérzékeny összetevőket is. Bár a Noni gyümölcs levét a palackozás előtt pasztörizálják, a hőmérsékletet gondosan úgy választották meg, hogy az ne károsítsa annak hatóanyagait. Valójában a legtöbb összetevőt nem bántja a magas hőmérséklet, de főzés közben az érzékenyebb hatóanyagokat túlságosan nagy hőhatás érheti.

A Noni a különböző ételekre más-más hatással van. Például néhány eredetileg világos színű ételnek, mint a burgonya vagy a rizs, kissé rózsaszín árnyalatot kölcsönözhet. Más ételek kissé bebarnulhatnak tőle. Bizonyos ízeket felerősít, mint pl. a fokhagymáét, másokét, pl. a tormáét pedig elnyomja. Bizonyos dolgok, mint pl. a paradicsomlé semlegesítik a Noni ízét.

Sikeres kísérletezést kívánok!

vasárnap

Még néhány tipp arról, hogy hogyan gazdagíthatod ételeidet nonival.

KÖRETEK:

- Miután megfőzted a rizst, tegyél 15-30ml Noni juice-t a tetejére, és villával forgasd át, hogy egyenlően eloszlasd benne. A Nonitól egy kicsit bordós színe lesz és nagyon pikáns íze.


- Készíts ‘Rigato Noni-t’, főtt rigato tésztával. Add a Noni juice-t felmelegített paradicsomszószhoz. Keverd a tésztához. Szórj a tetejére parmezán sajtot. A paradicsomszószban nagyon jól megbújik a Noni íze. Próbáld ki 1-2 teáskanálnyival: a családja észre sem fogja venni!

ZÖLDSÉGEK:

- Készíts törtburgonyát, adj hozzá vajat, mézet, köménymagot és adagonként 1-2 teáskanál Noni juice-t.

- Főzés után adj Nonit a sárgarépához, zöldbabhoz, vagy a fokhagymamártáshoz.

- Piríts meg együtt gombát és zöldséget. Adagonként adj hozzá 1-2 teáskanálnyi Noni juice-t.

Szabadon kísérletezz mindenféle kombinációval, a noni nem fog cserbenhagyni és tápanyagokkal fogod ezáltal gazdagítani az ételeket.

Sok sikert, ha valami jó receptet sikerült találnod, kérlek írj megjegyzést ehhez a bejegyzéshez, előre is köszönöm.

Miért ne adnád hozzá a nonit napi ételeidhez?

A nonival szabadon kísérletezhetsz, vannak olyan személyek, akik idegenkednek a nonitól és nem hajlandók elfogadni ki kell találnod valamit.

Egy kis ravaszsággal meg tudod változatni a hozzáállásokat. Ez főként gyerekeknél fordul elő, ha idegenkedik, hagyd rá és cselekedj, meglásd egy idő után maga fogja kérni a nonit.


SALÁTÁK ÉS SALÁTAÖNTETEK:
  • Bármelyik, boltban kapható salátaöntethez keverj 15-30ml Noni juice-t, és jól rázd össze.
  • A gyümölcssalátákhoz tálalás előtt tegyél 1-2 teáskanálnyi Noni juice-t.
  • Finomra vágott sárgarépát keverj össze mazsolával, kókusszal, mézzel és fahéjjal, és adj hozzá adagonként 1-2 evőkanál Noni juice-t.
  • Próbálja ki a ‘tahiti tonhal-salátát’! A hozzávalók: tonhal, majonéz, darabokra vágott répa, zeller és kókusz, ananász és Noni Juice. Minden tálka salátához adjon egy teáskanál Noni juice-t.
  • Készítsen Noni kompótot! Félbevágott körtébe öntsön Noni juice-t, tegyen rá egy kis túrót, és díszítésnek meggyet.

Ez itt néhány egyszerű tipp volt, légy kreatív, a noni juice számos egyéb módon is felhasználható, próbálkozz különböző ételekkel, és ha sikered van valamelyikkel, írd meg a megjegyzés menüben.

szombat

A noni az ételekben


A Noni azért érkezett ide, hogy segítsen Önnek és családjának. Ez a természet ajándéka.

Amit tennie kell, mindössze annyi, hogy akarja használni, és keresse azokat a szituációkat, amelyeket megoldhat vele.


Fontos, hogy használatakor kreatívak és rugalmasak maradjunk, mindig legyünk készek arra, hogy újabb és újabb használati módjait kísérletezze ki. A kezdéshez nyújt segítséget ez a könyv.

NONI AZ ÉTELEKBEN

A Noni erejének kihasználásához legjobb, ha éhgyomorra vesszük be. Ez azonban az olyan családtagok számára, akik nem szeretik a Noni ízét, vagy úgy általában a táplálék kiegészítőket, túl nagy kérés lehet.

Az egyik megoldás, hogy a Nonit az ételhez keverjük. A gyomor emésztőnedvei viszont így lebontják annak néhány gyógyító összetevőjét. Más összetevők azonban még így is kifejtik hatásukat, hiszen a Noni étkezés után bevéve többek között hatékony savsemlegesítő hatású.

KEVERJE A NONIT AZ ÉTELBE, HA...

- ez az egyetlen módja annak, hogy a gyerek szájon át bevegye.
- a Noni íze miatt rosszullétet érez.
- élvezni akarja a Noni pozitív hatását az íze viszont nem érdekli.
- érzékeny a gyomra, vagy túl sok a testben felhalmozódott méreganyag.
- ha a család ételeihez finom, egészséges adalékot szeretne adni.

vasárnap

Hogyan segíthet a noni kissebb sérüléseknél.

Biciklizés, rollerezés közben sok kisebb sérülés történik a mi házunkban is.

Elképesztőnek tartom, milyen hamar elállítja a vérzést a Noni. Amikor valamelyik gyerek valamilyen vágással jön haza, gyorsan szappannal lemosom a sebet, és megragadom a legközelebbi tiszta ruhát, vagy akár papírtörölközőt, és öntök rá egy kis Nonit.

A sebre rászorítva addig várok, míg a vérzés csillapodni nem kezd. A gyerekeim szeretik, ha egy kis gézdarabra is öntök, és a sebre kötözöm. Így legalább nem kell fertőtlenítő szerrel bekennem a sérülést.

A hideg Nonit főleg karcolások és horzsolások kezelésére használom. Használtuk már égési sérülés kezelésére is, amit főzés, vasalás, vagy hajsütővas használata közben szereztünk. Már fogfájás csillapítására is alkalmaztuk. (Részlet: "A gyerekeknek noni kell" c. könyvből)

Méhcsípések - segítenek a "nonis négyzetek"

A méhcsípések a nyár legkellemetlenebb velejárói.

A csípés helye nem csak megduzzad, hanem rettentően fáj is. Mivel sokkal nagyobb méretű a nyoma, mint a szúnyogcsípésnek, a kis köröcskék ilyenkor nem működnek.

Ilyenkor használom a "Kis Nonis négyzeteket".

1. Vágjon ki 4x4 cm-es négyzeteket egy szalvétából. (Ha a csípés mérete meghaladja ezt a méretet, vágjon ki akkorát, ami lefedi azt.)

2. Egy tálkába öntött Nonit itasson fel egy ilyen kis négyzettel. Használjon hűtőszekrény-hideg Nonit. A hideg segít megszüntetni a fájdalmat, és csökkenteni a duzzanatot.

3. Tegye a borogatást az érintett felületre úgy, hogy a gyümölcsrostok érintkezzenek vele.

4. Amikor a testhőmérséklettől átmelegszik a borogatás, esetleg megint fájni kezdhet a csípés. Ekkor cserélje ki a borogatást egy másikra.

5. Amikor már nem kell többször lecserélni a borogatást, a bőrön azért a rostokat még hagyja megszáradni! (Részlet „A Gyerekeknek noni kell c. könyvből”)

Bogárcsípések elsősegély nonival

Nyaranta gyakorta előfordul ilyesmi. Este kilencre rengeteg szúnyog érkezik. Mindegyikünkön legalább három-négy újabb csípés jelenik meg naponta.

A Nonival ezeket jól lehet kezelni. Ilyenkor is a már említett "Nonis köröcskéket" használom. A Nonis üveg szájához tett textildarabkán éppen egy ilyen csípésnek megfelelő Nonis folt keletkezik.

A csípésekre ilyen borogatást teszek, és a rostokat rajta is hagyom éjszakára. Néha egy ragtapasszal le is ragasztom a száradó gyümölcsrostokat.

Tavaly kísérletet végeztem a saját magamon talált szúnyogcsípésekkel, hogy lássam vajon mennyire működik a Noni.

Néhány csípésre tettem ilyen borogatást, néhányra nem.

A kezelt csípések nem viszkettek annyira, és hamarabb el is múltak. Azt is észrevettem, hogy a közvetlenül a hűtőből kivett Noni csillapítja a legjobban a viszketést.

Általában be is veszek egy adaggal, amikor a csípéseket kezelem. Akár pók, vagy hangya csípje meg a gyereket, ezt a módszert melegen ajánlom. (részlet: A noni gyerekeknek c. könyvből)

Napégés gyerekeknél és nem gyerekeknél is.

A napégés nyáron gyakorta előfordul. A fehér bőrű gyerekek közül még a naptej használata ellenére is valaki folyton ilyesmivel küzd.

Az én gyerekeim emiatt legtöbbször lefekvéskor panaszkodnak. A probléma az, hogy a megégett bőrfelületet irritálja a takaró, de mivel a napégés miatt a gyerek fázik is, igényli, hogy be legyen takarva.

Erre csodálatos megoldást sikerült találnunk.A gyerek feküdjön egy törölközőre úgy, hogy a megégett fele legyen fölül.

Egy tálba Nonit öntök, és textildarabokkal felitatom. Ezeket a gyümölcsrostos felükkel az égett felületre teszem. Az érintett felületet teljesen beborítom. (A törölköző azért kell a gyerek alá, hogy az esetleg lecsöpögő Nonit felfogja, tudja, a foltok miatt!)

Aztán a gyereket egy másik törölközőbe bugyolálom. Tizenöt perccel később leveszem a textildarabokat a bőrről, de a bőrön maradó rostokat és juice-t még hagyom megszáradni.

Nem dörzsölöm le a megszáradt Nonit sem, hanem hagyom, hadd hasson az éjszaka folyamán.

Reggelre a napégés el is múlik. Ezzel a módszerrel a napégéstől szenvedő gyerek is hamar el tud aludni.

Egyébként én eltettem néhány öreg törölközőt, hogy a Nonis kezelésekkor hasznukat vegyem. Az évek során telis-tele lettek foltokkal, de ezek a foltok mind egy előző sikerek kedves emlékei.

(a noni gyerekeknek c. könyvből)

csütörtök

A kis nonis köröcske titka

A KIS NONIS KÖRÖCSKE

1. Vegye le a kupakot a Noniról, és tartson az üveg szájához egy tiszta textildarabot.

2. Fordítsa az üveget fejjel lefelé, kb. tíz másodpercig. A textilt tartsa szorosan az üveg száján, nehogy kifröccsenjen a juice.

3. Szorítsa rá a textilt a Nonis felével a sérülésre.

4. Kb. 15 másodperc múlva lassan vegye le a textilt a bőr felületéről. A bőrön egy kis piros Noni-rost kör marad, ami csak akkor pereg le, mikor már a bőr beszívta a benne lévő juice-t, és megszáradt.

Ha többet szeretne megtudni a Nonis borogatásokról, látogassa időnként ezt a blogot, folyamatosan olvashat újabbnál, újabb tippeket!

A Noni külsőleg használva is sokoldalú és csodálatos. Bármibe fel lehet itatni: textillapba, papírtörölközőbe, vattába, és máris kezelhető a sérült felület.

Figyelje az újabb bejegyzéseket!

hétfő

Hét tipp arra, hogyan vegyük rá gyerekeinket a noni fogyasztására

- Legyen a Noni a napi rutin része. Vezessen be egyfajta rendszert a gyerekek Noni szedésére! A legjobb az, ha minden nap ugyanakkor kell bevenniük. Most szánjon arra egy percet, mikor is legyen ez az időpont. Írja le a választ.
- A Noni legyen az első gondolata. Tanulja meg, hogy ez legyen az első dolog, ami után nyúl, ha beteg valaki, vagy elsősegélyre van szükség.
- Engedje, hogy saját bőrükön tapasztalják a Noni erejét! Mondja el nekik amikor látja a változást, amit okoz.
- Ne erőltesse! Ha a gyerek elutasítja, próbálkozzon máskor!
- Engedje, hogy a gyerek válasszon. Az én gyerekeimnek mindig van választási lehetőségük. Elmondom nekik az előnyeit, és hogy miért gondolom, hogy a Noni jó választás lenne, de végül ők mondják ki az utolsó szót. Attól, hogy tudjuk, mi a jó nekik, néha még hagyni kell őket dönteni.
- Határozza meg a gyerek korához leginkább illő adagolást. Az én gyermekeim is egyedülállóak. Van amelyik gyógyszerként kapja a Nonit, vagy cseppentőből, mint valami orrcseppet, vagy kanállal. A többiek csak úgy isszák, mint a gyümölcslevet. Joshua egyenesen az üvegből issza, és ha tehetné, akár az egészet benyakalná.
- Hadd tanuljanak a jó példából. Általában, ha a gyerek látja, hogyan veszi be a szülő nap mint nap, és hallja, amikor a jótékony hatásáról mesélünk, magától is ki akarja majd próbálni.
Részlet "A gyerekeknek noni kell" c. könyvből szerzők: Emily Freeman és Isa Navarre

szerda

Dr. Ralph Heinicke a noniról (angol)

Dr. Ralph Heinicke ezen a videón a noni fogyasztásának szükségességéről beszél.

Álljon itt egy kis részlet egy interjúból melyet Dr. Heinicke 2004-ben adott. A teljes interjú az e-mail sorozatban olvasható. (Megj. a Morinda a Tahitian Noni International anyacége)

noni girls: Mit válaszol Ön azoknak, akik azt mondják, hogy ők tökéletesen egészségesek és semmi szükségük sincs arra, hogy kipróbálják a TNJ-t?

Dr. Ralph Heinicke: Nos, ha Ön tökéletesen táplálkozik, nincs szüksége a TNJ-re, ha nincs kitéve stressznek, nincs szüksége a TNJ-re.
Sajnos azonban a legtöbbünknek nincsenek meg ezek a feltételei.

Én nagy fontosságot tulajdonítok a mikrotápanyagok jó forrásának a legtöbb élelem, mellyel ellátnak bennünket ezeket már nem tartalmazzák kellő mennyiségben.
A Tahitian Noni Juice kielégíti ezeket az igényeket.

vasárnap

Évszázados gyógymód Polinéziából


FAA NA NA "JEROME GREY" írása

Samoának azon a szigetén, ahol születtem, szinte valamennyi betegség gyógyítására a noni vagy – ahogyan mi nevezzük a „nonu" növényt használjuk. Alapvető részét képezi hagyományos orvoslásunknak. Emlékszem, hogy már gyerekkoromban is noni levet kellett innom arcüreggyulladásom ellen.

Édesanyám arthritisben szenved, és időnként komoly fájdalmai vannak. Néhány teáskanálnyi noni gyümölcslé elegendő azonban ahhoz, hogy teljesen elmúljon a fájdalma. 79 éves kora ellenére még mindig egyedül jár mindenhova.

Néhány hagyományos ceremóniánkhoz is felhasználjuk a nonit. Amikor Savaii-on, a Samoa-szigetek legnagyobbikán én lettem a családfő, megkaptam a samoai törzsfőnöknek járó tetoválást.

Mi vagyunk az egyetlen nép a világon, amely még a régi eszközöket használja; vagyis olyan tűket, melyek ténylegesen átszúrják a bőrt, nem pedig "bevarrják" a tetoválást a bőr alá, ahogyan az Egyesül Államokban szokás. Mivel ez a legfájdalmasabb dolog, amin valaki keresztülmehet, a tetoválás a törzsfőnökök és az igazán bátor emberek kiváltsága.

Olyan elviselhetetlen volt a fájdalom, hogy több embernek kellett lefognia a tortúra alatt. Egész testem vérben úszott. Rendszerint 26 napba telik, amíg a tetoválás elkészül. Ha egyetlen nap alatt akarnának végezni vele, a szenvedő alany biztosan elvérezne.

A tetoválási ceremónia után minden nap noni levelekbe burkolták a testem. Tilos volt modem fájdalomcsillapítókat használni. A levelek enyhítették a fájdalmat és kiszívták a bőr alól a tintában lévő méreg-anyagot. A ceremónia részeként a kemény földön kellett aludnom egy gyékényen. Egyedül a noninak köszönhetem, hogy egyáltalán le tudtam hunyni a szemem.

A noni valóban hatásos fájdalomcsillapító. Amerikai szomszédom a minap kiment a tengerpartra és csúnyán leégett a napon. Még inget se tudott felvenni. Próbálkozott aloe verával és különféle borogatásokkal is, de semmi sem segített, amíg be nem kentem az égési sebeit nonival.

Aznap éjjel remekül aludt és a következő napon már inget is tudott viselni. Két nap múlva kutya baja sem volt.

Mi volt ez?" – kérdezte. Amikor megmondtam, hogy a noni gyümölcs leve, alig akarta elhinni, hogy ilyen csodaszer kerülhet elő szinte a semmiből – és igaza is volt. Samoán már évszázadok óta tudjuk, hogy a noni szinte minden bajra gyógyír.

kedd

Noni koktélok

Nonikoktélok az ötcsillagos fitnessparadicsomban

A Tahiti Noni Juice sikere világszerte reflektorfénybe állította a nonit, várható volt, hogy a növekvő népszerűséget kihasználva hamarosan az étlapokon is megjelennek a nonikoktélok.

A fitnessrajongók nyilván a legjobb célközönséget jelenthetik, feltéve, hogy a noni rettenetes ízét sikerül valamiképpen elfedni. Erre gondolt Mr. Mark Alan Burson, a Hilton Hawaiian Village főszakácsa is, amikor elhatározta, hogy többféle változatban is kínálja a nonit.

„Gondosan ügyelek arra, hogy a többi gyümölcs íze kellemessé tegye az összhatást, elvégre a noni íze nem tartozik abba a kategóriába, amivel az ötcsillagos vendégeket kényeztetni szokás.”

Pedig, ha valaki, hát ő igazán tudhatja, miről beszél. A Hilton Hawaiian Village egy fényűző, pazar létesítmény, bizonyára a világ egyik legszebb és legnagyobb szállodája.

Honolulu legdivatosabb strandján, a Waikikin a több toronyépületből álló komplexum 3432 szobája kínál csodálatos ellátást. Vízesések, szobrok, tizenöt méter magas hall, a világ legnagyobb fali mozaikja (Guinness-rekord!), húsz saját étterem, száznál is több üzlet és húszhektáros trópusi park várja a vendégeket.

A legújabb „ház", a 24-emeletes Kalia Tower 2001 májusában lett kész, 95 millió USD költséggel épült, és annyira az egészségtudatos vendégekre alapozza üzletpolitikáját, hogy 2 teljes szintet, vagyis 4000 négyzetmétert fitnessparadicsomnak rendeztek be. Ennek a vendégkörnek kínálja Mark Burson az alábbi nonikoktélokat:

Ginger-Binger (Gyömbér-örvény)

1 nagy sárgarépa

1 nagy zöld alma

1 féldiónyi friss gyömbérgyökér

1 teáskanál Tahitian Noni juice

Paradise Punch (Paradicsomi puncs)

1 nagy körszelet ananász

1/2 narancs, meghámozva

2 nagy földieper

1 teáskanál Tahitian Noni juice

Mindkét receptnél a hozzávalókat gyümölcscentrifugában feldolgozzuk, a Tahitian Noni juice-t hozzákeverjük. A kész gyümölcskoktél kb. 8 uncia (240 ml) legyen.

Petendi Zsolt fordítása

szerda

Hogyan hasonlítsd össze a noni termékeket 16.rész

A LÉNYEG

A legfontosabb az , hogy egyéb noni termékeknél soha sem tudhatod, hogy mit vettél. A Tahitian Noni International alkotta meg a minőség-ellenőrzés módszerét, és folyamatosan ellenőrzi a feldolgozási eljárást.

A TAHITIAN NONI ®Juice footprint egy megismételhető bizonyítéka annak, hogy a Tahitian Noni International teremtette meg a legjobb, legteljesebb, legellenőrizettebb előállítási folyamatot a piacon.

Ez az eljárás megőrzi a gyümölcs jótékony tulajdonságait, és garantálja, hogy minden rendeléskor ugyanazt a magas és állandó minőségű terméket kapod.

Szerencsét próbálhatsz más márkákkal is, vagy minden alkalommal a legjobbat TAHITIAN NONI ®Juice-t veszed.


FOOTPRINT ÖSSZEHASONLÍTÁSOK (MAJDNEM AZ, DE MÉGSEM)

A TAHITIAN NONI ®Juice footprintje egyszerű vizuális összehasonlítást tesz lehetővé a TAHITIAN NONI ®Juice és versenytársai között.

A több száz versenyző termék közül, melyek a TAHITIAN NONI ®Juice bevezetése óta megjelentek a piacon, egy sem akadt, mely akár csak megközelítené annak a minőségét, tisztaságát, eredetiségét. Még akkor sem, ha a versenytárs terméke közel tud jönni, még az sem az igazi.

Képzeld el a DNS láncodat. Gondolj arra, hogy az hogyan diktálja a tested felépítését, a szemed színétől az újaid hosszáig. Az a DNS lánc, mely 64%-ban egyezik a tiéddel, egy békát eredményez. A TAHITIAN NONI ®Juice footprint olyan, mint a DNS-ed térképe.

A hasonlóság nem elég.

A footprint-ben az egyes csúcsok a TAHITIAN NONI ®Juice-ben természetesen előforduló összetevőket képviselik. A Tahitian Noni International laboratóriuma fordított fázisú, folyadékkromatográfiás (“reversed phase high performance liquid chromatography HPLC)” végzett elemzést használ, ezeknek az összetevőknek a mérésére és azonosítására.

Megalapozott kémiai eljárás és protokoll (jegyzőkönyv) biztosítják, hogy minden elemzés egyforma és fair legyen.


Minden csúcs egy meghatározott vegyi összetevő. Nem a juice összetevője, hanem sokkal kisebb, alapösszetevőkről van szó, mint pl. C-vitamin, antioxidánsok stb.

A Tahitian Noni International soha sem fedi fel a footprint komponenseit, ezek egyediek, és mindig titkosan és üzleti titkot képviselnek. A footprint jelentősége az összehasonlításban van.

A versenytársak noni termékeinek footprintjei sokkal kevesebb kulcsfontosságú alapösszetevőt mutatnak, mint amennyi a TAHITIAN NONI ®Juice-ban van.

Nézd meg magad is a footprinteket – semmi sem hasonítható össze az eredeti TAHITIAN NONI ®Juice.-val.

hétfő

Hogyan hasonlítsd össze a noni termékeket. 15.rész

MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS

Van-e biztonsági és minőségi ellenőrzés?


Valószínűleg nincs. Azért, mert sok cég a noni termékét harmadkézből vásárolt noniból készíti és nem is ismeri az általa árusított lé minőségét.

Sok tesztünk igazolta azt, hogy más cégek valójában nagyon silány minőségű gyümölcsöt használnak. Valójában előfordul, hogy egyes gyümölcsök rothadtak is lehettek.

Ha nincs minőségi garancia a kérdéses termékre vonatkozóan, lépj kapcsolatba a céggel és kérdezd meg milyen a minőség-ellenőrzési rendszerük.

Hasonlítsd össze a termékük footprintjét a TAHITIAN NONI ®Juice footprintjével, ha létezik. Nagy a valószínűsége annak, hogy még csak a közelébe sem érhet a Tahitian Noni International szigorú mércéinek.

A TAHITIAN NONI ®Juice minősége és biztonsága utolérhetetlen. A Tahitian Noni International részt vesz a TAHITIAN NONI ®Juice előállítási folyamatában a kezdettől – a gyümölcs szüretelésétől – a végéig – a termék palackozásáig.

A TNI hatlépcsős minőségbiztosítási rendszere garantálja, hogy TAHITIAN NONI ®Juice a legbiztonságosabb noni termék a piacon.

1 A gyümölcsöt a TNI képzett szüretelői ellenőrzik.
2 A gyümölcsöt minden szigeten a TNI átvevői ellenőrzik.
3 A gyümölcsöt a TNI ellenőrzik, mikor az megérkezik Tahitire.
4 A noni püré minőségét ellenőrzik, hogy megfelel-e a TNI szabványainak.
5 Szigorú szabványok érvényesek az ízesítő gyümölcsökre.
6 A végterméket független laboratóriumok tesztelik, hogy kizárják több, mint 400 féle gyomirtószer és maradványanyag, a sugárzás, a penészgombák és baktériumok jelenlétét, valamint magbizonyosodjanak a megfelelő tápanyagösszetétélről


A minőségellenőrzési folyamat végső tesztje a footprint (lenyomat). A TAHITIAN NONI ®Juice footprint egy tudományos eszköz arra, hogy azonosítsa, bebizonyítsa a TAHITIAN NONI ®Juice minőségét.

A footprint a egyértelműen kimutatja, hogy mennyi és milyen minőségű nonit tartalmaz a versenytárs terméke, vagyis az illető termék minőségére mutat rá.

A footprint lehetővé teszi, hogy egyszerűen vizuálisan is össze lehessen hasonlítani a TAHITIAN NONI ®Juice-t és a versenytárs terméket.

Ha a footprintek nem egyeznek, az azt jelenti, hogy a termék minősége sem azonos a TAHITIAN NONI ®Juice minőségével – ez jelenthet kevesebb vagy gyengébb minőségű nonit, és kevesebb előnyös hatást.

szombat

Hogyan hasonlítsd össze a noni termékeket. 14. rész


Ajánlják-e a világ vezető noni szakértői ezt a terméket?

A legtöbb cég Dr.Ralph Heinicke írásait, idézi ismertető anyagaiban. Azt azonban nem említik, hogy Dr. Heinicke ajánlásai csak a Tahitian Noni juice-ra vonatkoznak.

Az összes többi cég tulajdonképpen a Tahitian Noni International tudósainak eredményeit használja fel.

Doktor Heinicke, Dr.Anne Hirazumi Kim, és a világ vezető noniszakértői megegyeznek abban, hogy semmi sem hasonlítható össze az TAHITIAN NONI ®Juice-al!

A TAHITIAN NONI ®Juice-ről, Dr.Hirazumi Kim ennyit mondott: “Büszke vagyok, hogy a Tahitian Noni Internationallal dolgozhatok, mert ugyanaz a célunk és arra vágyunk hogy sokak egésszségi állapotán javítsunk a noni gyümölcs segítségével.

A TAHITIAN NONI ™ International noni termékei a legnagyobb gondossággal készülnek, biztosítván a legjobb minőségű terméket a piacon.”

Dr.Heinicke: “A Tahitian Noni International az első cég, mely Morinda citrifolia levet hozott a piacra, és most is vezető a kututás és fejlesztés területén.

A TNI egyedi feldolgozási módszere az egész gyümölcsöt felhasználja, és biztosítja azt, hogy a Morinda citrifolia valamennyi egészségre gyakorolt hatása benne legyen maradjon a termékben.

A Tahitian Noni International által készített TAHITIAN NONI ®Juice az egyetlen Morinda citrifolia lé, melyet ajánlok, és jóváhagyok.”

A következő rész: "A lényeg - összefoglaló"

csütörtök

Hogyan hasonlítsd össze a noni termékeket. 13.rész

ÍZESÍTÉS

Rendelkeznek-e olyan ízesítő anyagokkal, melyek szinergikusan (egymás hatását erősítve) hatnak a nonival?

A legtöbb cég inkább csak a termék ízével foglalkozik, mint a valódi előnyök biztosításával. A noni gyümölcsnek erőteljes, néha kesernyés íze van, melyet a fogyasztók leginkább szóvá tesznek, ezért ízesítő anyagokat adnak hozzá, hogy édesre változtassák a kesernyés ízt.

Egyes cégek olyan messze mennek ezeknek az ízesítő anyagoknak a hozzáadásával, hogy a noni annyira felhígul, hogy a végeredmény egy olyan ital, melynek szinte semmilyen hatása nincs.

Tanulmányozza alaposan a címkén feltüntetett mesterséges ízesítőket, és gondolja át milyen egészségügyi hatásuk lehet.

Ha az italnak nincs olyan íze, mint a noninak, lehet, hogy nem sok noni van benne.

A Tahitian Noni International saját kizárólagos ízesítő-keverékét adagolja a püréhez. Természetes áfonya és szőlő lé segítségével alakítja ki a Tahitian Noni juice sajátos ízét és állagát.

Ezzel nem csupán a kellemes ízt adja meg, hanem a noni hatékonyságát is növeli a többi gyümölcs antioxidáns tulajdonságaival.

A Newsweek és a Dateline újságok cikkei szerint a gyümölcsök közül az áfonya az egyik leghatékonyabb antioxidáns forrás.

Az áfonyával, spenóttal és E-vitaminnal kiegészített étrendek közül az áfonyás jobbnak bizonyult a szabad gyökök megkötésében, mint akár a spenót, akár az E-vitamin
(Tufts University Health & Nutrition Letter,March 2001).

A következő rész: "Ajánlják-e a világ vezető noni szakemberei a terméket"

kedd

Hogyan hasonlítsd össze a noni termékeket 12. rész

Miről árulkodik az ár?

Az emberek sűrűn megkérdezik:? “Megéri a TAHITIAN NONI ®Juice az árát?” Abszolút!

Az első dolog, melyet össze kell hasonlítani az az unciánkénti (kb. 30 ml.) ár. Egyszerűen el kell osztani az árat az unciák számával, hogy megkapjuk az unciánkénti összehasonlításhoz az alapot.

Azután tegyük fel a kérdést, hogy mennyi tiszta noni van minden uncia noni termékben, melyet összehasonlítunk.

Van benne 89% tiszta noni tartalom, mint a TAHITIAN NONI ®Juice-ban?

Ha a noni tartalom kisebb, mint 89%, az ár is lehet hogy alacsonyabb. Ahelyett, hogy tiszta, hatékony nonit vásárolnál, lehet hogy egy kevés szárított noniért fizetsz, melyet vízhez és édesítőszerhez adagoltak.

Egyes noni termékek esetleg alacsonyabb árat kínálnak a heti, vagy havi mennyiségért, egyszerűen azzal, hogy az adagok nagyságát csökkentik.

A kutatók és a noni szakértők legalább egy uncia TAHITIAN NONI ®Juice-t ajánlanak naponta. Enél kevesebb noni juice fogyastása esetén előfordul, hogy nem tudjuk a kívánt hatást elérni.

Ne feledje: a TAHITIAN NONI ®Juice esetében biztos lehet abban, hogy a Morinda saját összeállítását kapja, mely 89% tiszta nonit tartalmaz.

A következő rész: "Ízesítés"van-a cégnek saját ízesítési eljárása